A DINGÓ

Ausztrália ismeretlen „vadkutyája”

ésõ délután volt. A novemberi napsugár  kellemesen melengetett, a Mount Coriducy tisztása ezer érdekességgel szolgált. Tarka, idehaza díszpintyként árusított madarak rebbentek fel, másutt valószínûtlen színû pillangók pihentek a fûszálakon. A séta komoly fotózsákmányt eredményezett, végre néhány ritka faj is lencsevégre került. Éppen abba a fakalyibába igyekeztem, amely néhány napig otthonomul szolgált, amikor meghallottam „a hangot”: elõbb kis nyüszítést, majd késõbb vonyítást – a dingók dalát. Megigézve hallgattam a vadon kórusát... Kevés megrendítõbb hang van a dingók hangjánál, talán csak a farkasüvöltés veheti fel vele a versenyt.

Azt ma már minden kisiskolás tudja, hogy a dingó Ausztrália vadonélõ kutyaféléje, amely persze nem õshonos, mert ugyebár nem erszényes, hanem méhlepényes. Az is köztudomású, hogy az emberek nem szeretik, mivel hamar elszaporodik és komoly károkat okozhat az ország egyik legféltettebb kincsében, a juhállományban. Azt azonban senki sem tudja pontosan, hogy honnan származik, kik és miért hozták be a kontinensre – már ha egyáltalán  így került oda.

Eredete az idõk homályába vész

Ma az a feltételezés tartja magát, hogy a fajta közvetlen õse az indiai farkas (Canis lupus pallipes), és mintegy hatezer éve háziasították. Ekkor kezdett elterjedni Ázsia déli részén, majd ez az „õsdingó” került el Indonéziába, Borneóra, a Fülöp-szigetekre, Új-Guineába, késõbb, mintegy 3500-4000 esztendeje pedig Ausztráliába. Ott aztán olyan eszményi élõhelyet talált, hogy menten el is vadult.

Ez a közepes méretû kutyaféle (44–63 cm magas, súlya 9,6–24 kg) ma szinte egész Ausztráliában otthon van. A sivatagokban éppúgy elõfordul, mint a hegységek végeláthatatlan eukaliptuszerdeiben, de szavannás területeken, s a gazdag füvû farmokon, legelõkön is. Nagy kártétele miatt persze máig tûzzel-vassal, irtják, ám létszámát apasztani nemigen tudják. Ezért századunk elsõ felében ötlött fel a gondolat, hogy a bõvebb dingólétszámú északi területeket el kellene rekeszteni a kisebb populációkkal rendelkezõ déliektõl. Végül is felépült a kelet-nyugati irányú kerítés, mely hosszabb, mint a Kínai Nagy Fal! Természetesen a kerítésen számtalan kapu engedi át forgalmat. A „dingókerítés” ma is igen jó állapotban van, karbantartására láthatóan igen sok pénzt és energiát  fordítanak.

A dingó ma Ausztrália legnagyobb testû vadon élõ ragadozója, amely sajnos sokat tett azért, hogy a helyi fauna imitt-amott erõsen megritkuljon. A falka összehangoltan vadászik, gyakran még az óriáskenguru sincs biztonságban tõlük. Áldozatukat akár a vízbe is követik. A háziállatok közül különösen a juhok között visznek véghez óriási pusztítást, viszont szerencsére megtizedelik az elvadult házikecskéket és egyéb faunaidegen patásokat is. Elmondhatjuk, hogy étrendjük igen változatos, a rovaroktól a bivalyig gyakorlatilag mindent megtámadnak. A házikutyához hasonlóan a szuka 63 napig vemhes, az alomszám egy és tíz közötti, általában öt.

Ausztrália csúcsragadozója

A falka territóriumának mérete elsõsorban a terület ember általi háborgatottságától illetve a zsákmányállatok számától függ. Kelet-Ausztrália erdõs területein mindössze 10–11 négyzetkilométer, míg az északi trópusi területeken 39 négyzetkilométer a „magánterület” átlagos mérete. A legtöbb fiatal azon a területen marad, ahol megszületett, ám egyes példányok – például fiatal hímek – hosszú vándorútra kényszerülnek. Volt olyan egyed, amely tíz hónap alatt 250 kilométert tett meg.

Az ausztrál dingó mellett létezik még egy dingófajta, az õserdei vagy Hallström-dingó. Ez az Új-Guineában élõ kutyaféle kisebb ausztrál rokonánál. Jellegzetessége, hogy a jobbára hallgatag dingóval szemben meglehetõsen zajos. Ezt a fajtát csak az ötvenes években írta le hivatalosan a zoológiai tudomány, annak ellenére, hogy 1923-ban már tudtak róla, sõt, Bíró Lajos a századforduló környékén megjelent könyvében szintén megemlékezett a „víjjogó kutyáról”. Az õserdei dingót a világon elsõk között mutatta be a Veszprémi Állatkert. Ma nem látható egyetlen hazai állatkertben sem, s az ausztrál dingót is csak a most megújuló Pécsi Állatkertben láthatja a közönség.