József Attila:Nagyon fáj
József Attila 2006.07.16. 18:47
József Attila ezt a verset 1936 ba írta
NAGYON FÁJ
Kivül-belől leselkedő halál elől (mint lukba megriadt egérke)
amíg hevülsz, az asszonyhoz úgy menekülsz, hogy óvjon karja, öle, térde.
Nemcsak a lágy, meleg öl csal, nemcsak a vágy, de odataszít a muszáj is -
ezért ölel minden, ami asszonyra lel, míg el nem fehérül a száj is.
Kettős teher s kettős kincs, hogy szeretni kell. Ki szeret s párra nem találhat,
oly hontalan, mint amilyen gyámoltalan a szükségét végző vadállat.
Nincsen egyéb menedékünk, a kés hegyét bár anyádnak szegezd, te bátor!
És lásd, akadt nő, ki érti e szavakat, de mégis ellökött magától.
Nincsen helyem így, élők közt. Zúg a fejem, gondom s fájdalmam kicifrázva;
mint a gyerek kezében a csörgő csereg ha magára hagyottan rázza.
Mit kellene tenni érte és ellene? Nem szégyellem, ha kitalálom,
hisz kitaszít a világ így is olyat, akit kábít a nap, rettent az álom.
A kultúra úgy hull le rólam, mint ruha másról a boldog szerelemben -
de az hol áll, hogy nézze, mint dobál halál s még egyedül kelljen szenvednem?
A csecsemő is szenvedi, ha szül a nő. Páros kínt enyhíthet alázat.
De énnekem pénzt hoz fájdalmas énekem s hozzám szegődik a gyalázat.
Segítsetek! Ti kisfiúk, a szemetek pattanjon meg ott, ő ahol jár.
Ártatlanok, csizmák alatt sikongjatok és mondjátok neki:¨Nagyon fáj.
Ti hű ebek, kerék alá kerüljetek s ugassátok neki: Nagyon fáj.
Nők, terhetek viselők, elvetéljetek és sírjátok neki: Nagyon fáj.
Ép emberek, bukjatok, öszetörjetek s motyogjatok neki: Nagyon fáj.
Ti férfiak, egymást megtépve nő miatt ne hallgassátok el: Nagyon fáj.
Lovak, bikák, kiket, hogy húzzatok igát, herélnek, ríjjátok: Nagyon fáj.
Néma halak, horgot kapjatok jég alatt és tátogjatok rá: Nagyon fáj.
Elevenek, minden, mi kíntól megremeg, égjen, hol laktok, kert, vadon táj -
s ágya körül, üszkösen, ha elszenderül, vakogjatok velem: Nagyon fáj.
Hallja, míg él. Azt tagadta meg, amit ér. Elvonta puszta kénye végett
kivül-belől menekülő élő elől a legutolsó menedéket.
|